Diósförgepatonyban április 16-án szombaton immár negyvenegyedik alkalommal rendezzük meg az atléták és a kocogók külföldön is népszerű megmérettetését, a Barátság névre keresztelt tíz kilométeres országúti futóversenyt.
A községi hivatal égisze alatt zajló rendezvényt társszervezőként a DSC sportklub támogatja. A futók idén is rajtdíjat (10 euró) fizetnek, mely napjainkban a hasonló nívójú rendezvények velejárója. A szervezők pedig arra koncentrálnak, hogy a chipes időméréstől kezdve a díjazásig, a vendéglátásig minden résztvevő megtalálja a számítását. Ezúttal is emlékéremmel jutalmazzuk a célba futókat. A közös rajtra délután egy órakor a diósförgepatonyi futballpálya előtt kerül sor, onnan a versenyzők az aszfalt borította országúton Szentmihályfa érintésével Felsőpatonyig futnak, fél távnál fordulnak, és a rajt helyszínén, a DSC sporttelepe előtt érnek célba.
Nevezni a verseny napján 11 órától a DSC sporttelepén lehet, ahol öltözők állnak a futók rendelkezésére. Ami pedig a díjazást illeti, a legjobb női és férfi versenyzőt, a legeredményesebb diósförgepatonyi futókat, a megmérettetés legifjabb és legidősebb résztvevőjét serleggel jutalmazzuk. A rendezvényt délelőtt 9.30-tól a hagyományoknak megfelelően a diósförgepatonyi óvodások, alapiskolások sportágnépszerűsítő futása színesíti.
Az eredményhirdetésre, a gulyáspartira a tavalyi kiíráshoz hasonlóan ezúttal is a helybeli futballpályán kerül sor.